Megjelenés dátuma: 2009. március 21. Dunaújvárosi Hírlap
Szerző: Pekarek János
Egy könyvről akartam írni. Végül is: sikerült. Furcsa könyv ez. Egy furcsa ember írta. Olyan, aki huszonhatodik éve ül tolószékben. És boldog. Volt? Talán most újra az. Mi minden van abban a könyvben, úristen, mi minden...


Foto: Kiss Péter

Zavarban vagyok. Eredetileg egy könyvről akartam írni. Szabó György Vágyak és valóság című vaskos kötetéről, amit helytörténeti érdekességű és rendkívül alapos munkaként ajánlottak a figyelmembe. Mondván: kevés szerzemény foglalkozik Pentele és Sztalin-, illetve Dunaújváros II. világháború utáni történetével.

Írni fogok most erről a könyvről - is. De leginkább Szabó Gyuriról írok. Nem lehet másként.

Miután közvetítők útján megállapodtunk a találkozóban, gyanútlanul állítottam be a pentelei családi házba. Ahol aztán egyetlen másodperc alatt két, hasbarúgás-szerű benyomás ért.

Szabó György sok van - de ezt a Szabó Gyurit én régen ismerem! S ez a Szabó Gyuri már több mint negyedszázada ül tolókocsiban.

1983. június 24-én sógora nagyvenyimi családi házának felújításán dolgozott néhány jóbaráttal. Aznap volt a negyvenedik születésnapja. Egy kirobbanó erőben, sikerei csúcsán lévő embert képzeljenek maguk elé: a kisapostagi sportrepülőtér parancsnokát, aki megbecsült szakoktatói pályáját hagyta ott a repülésért. Vezette, szerelte az akkoriban Magyarországon használatos vitorlázó és motoros sportgépeket. Ejtőernyőzött. Elismert rádióamatőr volt, HA4GAR hívójellel. Éppen Lengyelországba készült, újabb vitorlázó magassági rekord felállítására: hosszú edzési időszak végén járt. Repülőorvosi barokamra-vizsgálatra várt. Boldog házasságban élt, egy tizennégy éves lány- és egy négyéves fiúgyermek apjaként.

A nagyvenyimi ház tetőterében várta, hogy a tizenöt méterrel lejjebb lévő pincéből küldjék föl neki az anyagot a többiek. Kiállt a palló szélére, mikor jön a következő adag. S máris repült - lefelé.

Azt mondja, zuhanás közben hihetetlen sebességgel villant át rajta, hol van, merre esik, hogyan: s a kép, hogy a pinceszinten, az akna tetején egy palló van keresztbefektetve. Fejjel zúg annak. A repülés: ezredmásodperc sebességű döntések sorozata. Az ejtőernyőzés: villámgyors mozdulat-helyesbítések sora. A levegőben a hátára fordult. Így nem fejjel, hanem háttal érte a pallót.

A csattanásra a szomszéd utcából is átjöttek.

Szabó Gyuri a földön ült, ahogyan becsapódott, és a combját csipkedte. Azonnal tudta, hogy nagy a baj: nem érzett semmit. Elképesztő nyugalommal közölte a többiekkel, hogy eltört a gerince, s ugyanígy igazította el őket, hogy ki hova álljon, hol fogják meg, merre mozdítsák. Bevitték a kórházba. Onnan helikopterrel akarták a fővárosba küldeni - helikopterrel, melynek személyzete az ő régi barátaiból állt. Gyuri tudta hát, hogy az a gép nem fog felszállni: Kisapostagon is sokat kellett neki javítania a gépet, hiszen végzett repülőszerelő is volt. Most azonban nem tudott segíteni. Mentővel vitték a János kórházba. Az úton nyugodtan elbeszélgetett a kísérő orvossal. A kórház kapujában elájult. Nem csak a gerince lett oda. Kétoldali soros bordatörése is volt, a csontok átszúrták a tüdejét, majdnem a szívét is. Az orvosi konzílium azzal zárult, hogy nem tesznek vele semmit, mert csak rontanának a helyzeten. Vagy meghal, vagy életben marad. Mindenki arra fogadott, hogy meghal. Három nap után eszmélt fel a kómából. Mielőtt magával foglalkozott volna, a kórházi ágyból elrendezte a repülőtér sorsát. Aztán felragasztotta a gyerekei képét az éjjeliszekrény oldalára, hogy mindig lássa őket. A következő nyolc hónapban gondosan ügyelt rá, hogy ezek a képek állandóan a szeme előtt legyenek. Ebben a nyolc hónapban ugyanis folyton az öngyilkosságra gondolt.

Életben maradt.

Tervezett, rajzolt, találmányain dolgozott. Műhelyt rendezett be magának - elvégre általános lakatos, minőségi ív- és lánghegesztő, gépésztechnikus, repülőgépszerelő, repülő hajózó és műszaki tanár a végzettsége. Ezeket nem felejthette el, gondolta. Nem is: legutóbb egy chopper motorkerékpárt épített a fiával. Magának motoros sárkányrepülőt akart csinálni.

1995 és 1998 között azonban könyvet írt. A Vágyak és valóság-ot.

Furcsa könyv ez. Én speciel kötelező olvasmánnyá tenném minden dunaújvárosi általános iskola felső tagozatában. Ebben aztán benne van minden, ami csak egy könyvben benne lehet: helytörténet, emberi sorsok novellaszerű tömörséggel és hatással, politikai publicisztikák, elmélkedések az ország sorsáról, versek, egy tolószékbe kényszerült ember töprengései.